loader
A CYEB Budakalász vereséggel kezdte az idei szezont

A CYEB Budakalász vereséggel kezdte az idei szezont

A CYEB Budakalász vasárnap 4 gólos vereséggel kezdte az idei szezont az NBI-es kézilabda bajnokságban Balatonfüreden. Horváth Attila vezetőedző a mérkőzés után sajtótájékoztatón értékelte a csapat teljesítményét:
"Saját magunkat vertük meg. Nyomát nem láttam annak, amit megbeszéltünk és meg kellett volna csinálnunk védekezésben és támadásban. Úgy gondolom mentálisan nem voltunk felkészülve erre a mérkőzésére, fejben nem voltunk ott. Talán ennek köszönhettük, hogy vereséggel mehetünk haza."

További sporthíreink:

  • Négy csoportban két-két mérkőzésével kezdődik meg kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája 2017/2018-as idényének csoportszakasza. A programból kiemelkedik a legutóbb döntős Juventus barcelonai vendégjátéka, illetve az Atlético Madrid római fellépése.
    Ezen felül az A csoportban Manchester United (angol)-FC Basel (svájci), a B csoportban pedi Bayern München (német)-RSC Anderlecht (belga) találkozót is rendeznek.
  • Babos Tímea továbbjutott a közel 227 ezer dollár összdíjazású kanadai keménypályás női tenisztorna első fordulójából hétfőn.
    A harmadik helyen kiemelt magyar játékos két szoros szett után magabiztosan nyerte a harmadik játszmát a világranglistán 149. amerikai Jamie Loeb ellen. Babos a második körben a brit Naomi Broadyval találkozik majd.
  • Meggyógyultak a Győri Audi ETO KC kézilabdázói, akik pénteken vírusfertőzés miatt kórházba kerültek. A játékosok állapota jelentősen javult, egészségügyi panaszaik csillapodtak, az orvosi utasításokat szigorúan betartva a hétvégét pihenéssel töltötték, és hétfőn már edzésbe is álltak.
    A megbetegedések miatt a szombatra kiírt Vasas SC elleni bajnoki mérkőzést elhalasztották, és - mint hétfőn kiderült - október 24-én pótolják.
  • Szeptember 22-én és 23-án ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Kosárlabdázás Napját, amelyen a sportág hívei a magyar szövetség 75., valamint a streetball-fesztivál 25. születésnapját is ünneplik. Bodnár Péter főtitkár közölte, hogy az idén ötödik alkalommal sorra kerülő esemény az eddigiekkel ellentétben nem egy, hanem kétnapos lesz. Az eseményen hivatalosan is bejelentik majd, hogy Magyarország csatlakozik a junior NBA-programhoz, amikor a világ legerősebb bajnokságának arculati jeleivel rendezik meg a programhoz kapcsolódó iskolák versenyét.
    A kétnapos eseményen lesz Harlem Wizards-show, a sztárfellépők között egy NBA-játékos, a programot pedig dobóverseny, valamint az integráció jegyében kerekesszékes- és old boys-torna színesíti.
  • Rapport Richárd a harmadik fordulót is sikerrel vette a Tbilisziben zajló sakk világkupán, amelyen így nyolcaddöntőbe jutott. A 21 éves magyar nagymester a legjobb 32 között a kínai Li Csaót búcsúztatta, miután két döntetlent követően a hétfői "rájátszásban" világossal legyőzte riválisát, sötéttel pedig remizett vele.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok