loader
LULU előadás a Summerfesten

LULU előadás a Summerfesten

Nemzetközi folklórfesztivál és népművészeti kirakodóvásár öt kontinens mintegy 20 országának részvételével. A fő programok - a néptánc és a népzene, kiállítások, színházi előadások, dzsessz, világzenei és komolyzenei koncertek valamint színházi, utcaszínházi előadások.

Augusztus 14. hétfőn
 19:00-tól a LULU - zenés bűnügyi vígjátékot láthatják 2 részben, az Ivancsics Ilona és Színtársai Színház előadásában.

zenés bűnügyi komédia két részbenA főhősünk Lulu és barátja Emil kedvelik a könnyű életet és a könnyed izgalmakat. Egy merész rablással nem kevés pénzhez jutnak. Hogy azt meg is tudják tartani, egy "balek" hivatalnok lakásába törnek be, hogy ott meghúzzák magukat. Közben váratlanul hazajön a házigazda és annak rendőrfelügyelő barátja aki a szomszédban lakik, amazon feleségével. Az "ártatlan" betörők reménytelenül a lakásban rekednek, s amikor a rendőr férfifaló neje a balek házigazdát szemeli ki heti áldozatának, elő kell lépniük rejtekhelyükről. Ezzel aztán elindul a fergeteges tévedések komédiája, szerelemmel, tánccal, felejthetetlen alakításokkal és a mára már klasszikusnak számító FÉNYES - SZENES slágerekkel és élő zenei kísérettel.

Kellene ennél több egy romantikusan vidám estéhez?

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok